Elfogadták a költségvetést

Rendőri vezetők számoltak be a múlt év statisztikájáról, valamint elfogadták a költségvetési rendeletet. Négy milliárd forint feletti a költségvetési keret, melynek közel fele fejlesztési tétel emelte ki Nagy Sándor.

Új lehetőségek a daganatterápiában egy magyar fejlesztés révén

Néhány éven belül gyógyszer lehet a deutérium-megvonáson alapuló magyar cég készítménye, amely az elsődleges vizsgálatok szerint csökkenti a rákos sejtek számát. A fejlesztést végző cég ügyvezető igazgatója azt mondta: a technika új lehetőségeket nyit a daganatterápiában.

Illegális lőtérre bukkantak a rendőrök

Tulajdonképpen egy fegyverbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a megyei rendőr-főkapitányságon. Ennek apropója, hogy egy meghiúsított fegyvervásárlásból kiindulva több személyt gyanúsítanak a szolnoki rendőrök lőfegyverrel, lőszerrel való visszaéléssel.

Aláírták a szerződést

Kedden dr. Buzás Péter polgármester aláírta a Búzás utcai bölcsöde támogatási szerződését, illetve beszámolt a kerékpárutak bővítéséről.Hangbejátszással!

Bővül a Művelődési ház

Az új piacteret várhatóan március végén adják át a lakosságnak Üllésen közölte portálunkkal Nagy Attila Gyula, Üllés polgármestere.Hangbejátszással!

Ha újra iskolás lehetnék…

Az elmúlt esztendőben több pályázatot is beadott Forráskút, és több pályázat megvalósulása már elkezdődött közölte portálunkkal . Fodor Imre Forráskút polgármestere.Hangbejátszással!

Öt távozó a HFC-nél

Folyamatosan játssza felkészülési mérkőzéseit a Hódmezővásárhelyi FC, akik kedden Araddal küzdöttek, míg csütörtökön Makóval mérkőznek.

Fajtalankodásra kényszerítette a lányt

A tizenöt éves lány a szőlősben a vádlott parancsára vetkőzni kezdett, hanyatt feküdt, és kérte a vádlottat, hogy ne bántsa. A vádlott közösülni akart a sértettel, de miután nem sikerült, fajtalankodásra kényszerítette.

Jakab: Semmiféle változás nem történt a földpolitikában

Az elmúlt nyolc esztendőben semmiféle érdemi változás nem történt a földpolitikában. Rengeteg az elszalasztott lehetőség - jelentette ki Jakab István keddi napirend előtti felszólalásában. A képviselő szerint még ma is adott a lehetőség a külföldiek földszerzését megakadályozó moratórium meghosszabbítására.

Őrizetben a nemzetvédelmi egyetem rektora

Az egyik országos napilap információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befolyással való üzérkedés gyanújával őrizetbe vette Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát. A rendőrségi akcióban Szabó könnyebben megsérült.

Elfogták a késes álarcos rablót

Elfogták azt a férfit, aki vasárnap kora délután kirabolt egy élelmiszerboltot . Az elkövető egy 32 éves elkövető részletes beismerő vallomást tett. A férfi késsel fenyegetőzött.Képünk illusztráció!

Edzőmeccsen is nyert a Kosársuli

Kedden edzőmeccset játszott az NB I/B-s Vásárhelyi Kosársuli a szintén II. ligás Temesvári Sportiskola ellen. A vásárhelyi védekezés ezúttal sem volt tökéletes, viszont elképesztő dobóformában voltak Utasiék: az első tizenkét percben rádobott kilenc tripla mind célba ért.

Már csak egy hét a Volvo Kupáig

Nagy az érdeklődés a IV. Volvo Kupa Nemzetközi Férfi Vízilabda Torna iránt, melynek utolsó simításait végzik a szervezők, hiszen egy hét múlva, szerdán délután már az első mérkőzéseket rendezik.

Hamvazószerda: kezdődik a húsvéti készület

A húsvétot megelőző negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 17-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek fel, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.

Színház az egész … Premierek Szegeden

Mozgalmas hete van a Szegedi Nemzeti Színház munkatársainak, hiszen három új darab bemutatására is sor kerül. Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója árult el részleteket az előadásokról és a színházi élet sajátos világáról a ma délelőtti Napraforgóban.

Az otthon melege mindenkit megillet

A Városellátó Vámház utcai telephelyén sajtótájékoztató keretén belül ismertette dr. Kószó Péter alpolgármester, Benkő Zsolt települési képviselő a tűzifaosztás eredményességét. Az eseményen dr. Pál Margit a Népjóléti Csoport jogi előadója, és Magyar József a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. igazgatója is jelen volt. Hangbejátszással!

Egyre népszerűbb a telekocsi

Egyre népszerűbb a telekocsi. Van, aki a szomszéd faluba igyekszik és van, aki Angliába. S ahhoz, hogy kevésbé legyen drága az utazás, szívesen keresnek utasokat, akik beszállnak a költségekbe.

Mary Zsuzsi más emberek számláival veri át volt férjét

Élelmiszerbolti blokkokkal veri át Mary Zsuzsi mesélte Klapka György a Napi Ásznak. A megállapodás ugyanis az, hogy Klapka minden egyes élelmiszerszámlát kifizet Marynak, ha bemutatja neki - az asszony ebben látta meg a lehetőséget.