Az idén több mint 13 ezren adtak be jelentkezést a 2010. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás keretében. Csak azok nyújthattak be kérelmet egy kiválasztott felsőoktatási intézmény egy képzésére, akik vagy nem jelentkeztek a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt.

A ponthatárokat pénteken állapítják meg. Meghatározásuk az általános felsőoktatási felvételi eljáráshoz hasonlóan történik: a számítógépes algoritmus a diákok által elért felvételi összpontszám alapján és az adott képzésre felvehető létszám függvényében sorolja be a jelentkezőket – olvasható a közleményben.

Fontos különbség azonban, hogy azokon a képzéseken, amelyeket már a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 22-én meghatározottnál. A jelentkezők teljesítményétől, felvételi összpontszámától függően előfordulhat, hogy egyes képzéseken a július 22-einél magasabb ponthatárt állapítanak meg.

Amennyiben az adott képzés eddig nem indult, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál.

A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől szeptember első napjaiban kapják meg.forrás: mr1.hu