A verseny a B the First sulizenekarok versenye, a zsűri elnöke Pély Barnabás a United és a b the First frontembere. A zsűri tagjai még Hegyi Roland rapüzis srác az szjger.hu oldalról, Katz Dávid a life.hu-ról és Iszak Eszti a Viva Tv-től. Az elődöntőre 13 csapat jutott be, onnan 8 jutott a döntőbe, amelyet június 3-án, kedden élőben is közvetítenek a Pesti Magyar Színházból az interneten keresztül.

A verseny győztese felléphet a Budapest Sportarénában az idei Viva Cometen és a Volt Fesztiválon Pély Barnával, a United és a B the First együttesek frontemberével, valamint egy szám profi hangfelvételét és hozzá videoklipet nyer.

Amennyiben a Dodgem nyerné meg a versenyt, a Szegedi Újszülött Mentő Alapítvány számára készített legújabb dalukhoz szeretnék a videoklip készítési lehetőséget felhasználni.

Az alábbi linken már lehet szavazni a hódmezővásárhelyi Dodgem együttesre egészen holnap 22 óráig:

ITT szavazhat!

 

Az együttes az Animal Cannibals Péntek című számával nevezett a versenyre.

 

 

 

Jó néhány bel- és külföldi koncertet, turnét tudhatnak már maguk mögött a fiatalok, akik közül hárman, Kornél, Kristóf és Tamás őstagok, még óvodásként és kisiskolásként kezdték a közös zenélést 2007-ben.

A zenekar tagjai:

Kelemen Bella – 14

Molnár Aliz – 11

Kaszás Kornél – 14

Melegh Tamás – 14

Kaszás Kristóf – 12

Branovacki Dániel – 17

Forrás: Kaszás-Krupiczer Kata