Hódmező habja – napi netszemle

Trükkös csalás, interaktív egészségvédelem, Micimackó csodája és Vajna Timi napszemüvege. Szerdai koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.

Kézbesítés

Trükkös csaló lopott.

Egy idős férfi adományt vitt volna a vásárhelyi Szent István Király Plébániára, egy asszony azonban a templomtéren kicsalta tőle a pénzt – mutatja be a szomorú esetet a Delmagyar.hu.

„A nő erre azt mondta, hogy a férfi adja csak oda neki a pénzt, majd kézbesíti nekünk, mert megbízást kapott az adományok gyűjtésére – mesélte el a történteket Jakab atya.”

Trükkös csaló kezébe került a templomi adomány Vásárhelyen

Egy idős férfi ügyfélfogadáson kívüli időben jött volna a plébániánkra. Egy nő kifigyelte, hogy senki nem nyitott ajtót, vagyis hogy éppen nem vagyunk a plébánián – mondta Jakab Zoltán, a hódmezővásárhelyi Szent István-templom plébániai kormányzója. Az asszony kiszedte a bácsiból, mi járatban van. Kiderült, hogy adományt vitt a templomnak, de nem volt kinek átadni.

Korrodáció

Interaktív kórházfórum.

Mobilos bejelentkezés is színesítette Kallai Árpád és Nagy Jenő maroslelei egészségügyi rendezvényét – tudósít a Promenad.hu.

„Az érrendszer olyan, mint egy ház vízvezeték-hálózata, ha valahol elkorrodál a cső, nem elég ezt a kis szakaszt rendbe tenni, hanem át kell nézni az egészet, mert bárhol lehet hasonló probléma – fejtette ki Nagy Jenő.”

Mobilos bejelentkezés színesítette a fórumot | Promenád.hu – a vidék hírportálja

Igazi kuriózumnak számított – ahogy dr. Kallai Árpád fogalmazott – hogy nem csupán személyesen mondták el az észrevételeiket az egészségüggyel kapcsolatban a marosleleiek, hanem még telefonon is bejelentkezett egy kórházban fekvő férfi. A CSMEEK főigazgatója folyamatosan járja a hódmezővásárhelyi és a makói kistérség településeit, hogy találkozzon az ott élőkkel.

Cukiság

Micimackó csodája.

Megérkezett az élőszereplős Micimackó, Marc Forester következő munkájának első trailere – tudósít a Zoom.hu.

„A történet szerint a gyermeki barátait hátrahagyó, felnőtt Róbert Gidához egyszercsak bekopog Micimackó, hogy van egy kis probléma. Róbert Gidát Ewan McGregor alakítja, aki a Nagy hal után újra megmutathatja, hogy a cuki alkotások is jól állnak neki. Ez az egyik legígéretesebb alkotás a készülő Disney-feldolgozások közül.”

Megérkezett az élőszereplős Micimackó első trailere!

Megérkezett az élőszereplős Micimackó első trailere! Kedden megjelent Marc Forester következő munkájának a traielere. Tessék hátradőlni és rácsodálkozni Micimackóra: Egyébként a Z világháborút és az Én, Pán Pétert is jegyző Marc Forstertől érzékeny és kedves filmre számíthatunk a Micimackó univerzumából. A rendező csinált már hasonlót, az Én, Pán Péter esetében, mint amire most vállalkozik.

Napsütés

Timi napszemüvege.

Vajna Tímea és férje meggyőző erejű fotóval bizonyítják szerelmüket – legalábbis a Blikk Online szerint.

„Most Instagram-oldalán egy közös képet osztott meg Tímea, a képen napszemüvegének tükrében látszik, hogy férjével fogyasztja el az ebédet. – Naaaa, kivel ebédelek? És végre süt a nap Los Angelesben – írta sokat sejtetően Timi a megosztott közös fotó mellé.”

Kitalálja, kivel ebédelt Vajna Timi? Most megmutatta! – fotó

Pár hete óriási érdeklődés övezte, hogy Vajna Timi és férje, Andy vajon eltávolodtak-e egymástól. Most újabb közös képpel jelzik, hogy találkoztak Los Angelesben. Ahogy azt a Blikk is megírta, Andy Vajna másik nővel érkezett a Story-gálára, ezzel felkeltve mindenki kíváncsiságát. Most Instagram-oldalán egy közös képet osztott meg Tímea, a képen napszemüvegének tükrében látszik, hogy férjével fogyasztja el az ebédet.