Mindenkiben ott lakozik egy Spártai harcos, csak elő kell csalogatni!

Ha valaha elfáradtál egy nehéz verseny során, de tűzön és vízen is keresztül mennél, hogy elérd a célod, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld a Spartan Race Traininget. Hódmezővásárhelyen most megalakult az a csapat, amelynek vezető edzője az egyre nagyobb teret hódító spártai versenyekre készíti fel a kihívást kedvelő tagjait.

– Az idei évben jutottam el arra a pontra, hogy a gyakorlatban is realizálódott a vásárhelyi Spartan Race Training Group megalapításáról szóló elképzelésem – mondta el lapunknak Kis Vivien Ditta, a klub vezető edzője, aki már több éve foglalkozik ezzel a mozgásformával. Sőt, évente három versenyen biztosan részt vesz. A fiatal nő Budapesten ismerkedett meg az erőnléti edzések világával, mint mondja annyira megszerette, hogy Hódmezővásárhelyre való hazaköltözése után sem akart felhagyni vele.

A spártai futás a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenyeinek izgalmas képviselője, amit hazánkban is évről évre többen próbálnak ki. Nők és férfiak egyaránt elkötelezett hívei ennek a nagyszerű sportnak – tudtuk meg Dittától, aki az első vásárhelyi csoportos edzésről is mesélt nekünk, amelyet február végén tartottak.

– Rajtam kívül csak férfiak jelentek meg, de remélem ez a jövőben változni fog és a hölgyek is kedvet kapnak ehhez az edzésformához, hiszen kiváló erő-állóképességi gyakorlatokat végzünk, melyek átalakítják a test izomzatát és mindamellett remek alakformáló hatással bírnak – tette hozzá.

Ditta mindenkinek szívből ajánlja a Spartan Race-t, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Úgy véli elég, ha valaki szereti a kihívásokat és van benne kellő elszántság, hogy kilépjen a saját komfortzónájából. A bemelegítő gyakorlatok ugyanis tetőtől talpig átmozgatják az izmokat, felpezsdítik a vérkeringést, növelik az izmok vérellátását, ami után saját testsúlyos gyakorlatokkal kezdik az edzést. A törzs és a hasizom erősítése elengedhetetlen, hiszen az erős törzsizomzat nagyban hozzájárul a helyes testtartáshoz, stabilizál, így biztosítja, hogy lendületesebbek és terhelhetőbbek legyünk, akár egy terepfutó versenyen is – emelte ki a különböző gyakorlatok fontosságát.

így edzenek az igazi spártaiak!

Megtudtuk, hogy a fogyni vágyók is bátran kipróbálhatják ezt a sportot, mivel ha az erő-állóképességi tréning során a pulzusszám legalább 30-40 percen keresztül közepes intenzitással az adott zsírégető tartományban mozog, akkor előidézhetjük a testsúlycsökkenést. Természetesen emellett a táplálkozás minőségére és mennyiségére is érdemes odafigyelni.

– Minden edzés más és más lesz, mindig lesznek újdonságok, új eszközök, új gyakorlatok. Első alkalommal gumiabroncsokkal futottunk, minden gyakorlatot azzal csináltunk meg. Ez ne ijesszen el senkit, el kell jönni is kipróbálni – mondta vidáman Ditta.

A csoport következő szabadtéri edzése hétvégén lesz. Szokásukhoz híven gumiabroncsokkal a nyakukban indulnak vásárhelyi futópályától.

Eseményeikről ITT tájékozódhatnak.

Lessék meg őket!

 

Fotó/videó forrása: Spartan Race Training Group Hivatalos Facebook oldala