Az adatvédelmi biztos vizsgálatot indít Márki-Zay ellen

Péterfalvi Attila szerint a vásárhelyi polgármester diktafonos tevékenysége több ponton is támadható.

A Vásárhely24 információi szerint panasz érkezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) a hódmezővásárhelyi polgármester diktafonos hangrögzítései miatt. Mint arról korábban beszámoltunk,

Márki-Zay Péter titokban bekapcsolt hangrögzítővel beszélgetett a polgármesteri hivatal dolgozóival és külsős személyekkel.

Márki-Zay elismerte, hogy használt diktafont, de – tette hozzá – mindig kikérte az érintettek hozzájárulását.

– Valóban érkezett egy panasz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz – nyilatkozta a V24-nek Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi biztos hozzátette: vizsgálati eljárást indítanak a hódmezővásárhelyi ügyben.

Mint azt korábban a NAIH elnöke elmondta: a diktafonnal rögzített hangfelvétel személyes adatnak minősül. Szerinte egy polgármesternek semmilyen törvényi felhatalmazása nincs arra, hogy titokban vagy nyíltan beszélgetéseket vegyen fel. A portál azt írja, Péterfalvi Attila úgy véli,

Márki-Zay hiába kéri ki az érintettek hozzájárulását a hangrögzítésekhez, a hivatal dolgozói esetében ez nem releváns. Az adatvédelmi biztos szerint a polgármester diktafonos tevékenysége több ponton is támadható.