Emléktáblát avattak az ötvenéves a nagylaki határátkelőnél

Ma éppen ötvenéves a nagylaki határtárátkelő, ennek alkalmából avattak meg emléktáblát. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, meg kell védenünk az országunkat a külső fenyegetéstől, ezért szükség van a rendőrség további megerősítésére. A képen: Locskai Zoltán polgármester leplezte le az emléktáblát.

Locskai Zoltán, Nagylak polgármestere kezdeményezte az emléktábla avatását a nagylaki határállomás magyar oldalán álló épület falán, hiszen 50 esztendeje, 1968. április 6-án nyílt meg a magyar-román közúti átkelőhely.

A község polgármestere avatóbeszédében felidézte, hogy a trianoni békeszerződés vágta ketté a települést, mégpedig a kendergyár udvarán, majd sorra vette a település történésének fontos állomásait, melyek közül kiemelkedő hatású volt a határállomás megnyitása. Elmondta: az évek során folyamatosan nőtt a személy- és teherforgalom, több millióan keltek át az egyik országból a másikba, s a határállomás munkát is adott a helybélieknek. A határon 1996-ban épült meg a kamionterminál, s a határátkelőhely munkahelyet és adóbevételt is jelent a községnek. A polgármester hozzátette, 2015-ben elérte az M43-as autópálya Nagylakot Csanádpalotánál pedig új átkelőhely nyílt, mely a Nagylak II nevet viseli.

Piros Attila megyei rendőrfőkapitány köszöntőjében elmondta: a nagylaki csanádpalotai nemcsak az ország egyik legnagyobb forgalmú átkelőhelye de kapocs is az emberek között. Feladata ugyanakkor a biztonság garantálása is, hiszen schengeni külső határon van. – Nem csak Szerbia, de Románia felől is jelentkezik az illegális migráció, a rendőrség azonban megfelelő létszámban és erővel gondoskodik a határ védelméről – hangsúlyozta a dandártábornok.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: Nagylak és Csanádpalota térségében – kerítés híján – az elmúlt hónapokban folyamatosan érkeztek a migránsok. A rendőrségi intézkedéseknek köszönhetően jelenleg már északabbra próbálkoznak az embercsempészek. Hozzátette, ha a migráció nem szűnik meg vagy fokozódik, a kormány készen áll arra, hogy Nagylaktól Mezőhegyesig is határzárat emeljen.

Lázár János hangsúlyozta, a bevándorlás a következő évtized legfontosabb kérdése lesz, az április 8-i választástól függetlenül feladatot szab a mindenkori kormánynak. A miniszter a betelepítés következményeit a határ román oldalán található települések példájával szemléltetve azt mondta, még az 1960-as, 1970-es években is többségében magyar településekre negyven éve jelentős román lakosságot telepítettek be, az ősi magyar falvak így román közösségekké váltak.

További képeink ITT láthatók.