Jó reggelt, Vásárhely! 26

Belefáradt a szombati munkanapba? Na, akkor ma nyugodtan pihenhet, piacozhat, kiskertezhet, vagy ülhet a képernyő előtt, ahogy hét közben is teszi. De ha okos, kimegy a szabadba, mert holnap 26 fok meleg lesz és még nem ér ide az eső.

Szombaton a következőről írtunk: öt embert kellett kórházba szállítani, miután Algyőnél 3 autó karambolozott , Lázár János egyetért azzal, hogy a kis- és családi vállalkozások támogatása nagyon fontos, az ő számukra a jövőben állami forrásokat fognak biztosítani. /.
A szegedi Dóm téren összeállt a Dél- Alföld legnagyobb zenekara és a húrokba is csapott, és két szerb embercsempészt fogtak a rendőrök, akik egy szintén szerb állampolgárt próbáltak meg behozni Magyarországra.

Az évből egyébként még 253 nap van hátra. Ma a Csillák, Noémik, Kájuszok, Kelemenek, Kelenek, Leonidászok, Naómik, Noák, Noék, Szemirámiszok, Táciák, Taliták, Taniák, Tányák, Tatjánák és Vaszíliák ünneplik névnapjukat.

Ma történt:

i. e. 753 – Róma város megalapítása, a római időszámítás kezdete.
1509 – VIII. Henrik angol király trónra lépett.
1915 – Első világháború: A németek a nyugati fronton először vetnek be nagyobb mennyiségben harci gázt (mustárgázt), a belgiumi Ypres (Ypern) térségében.
1924 – A legendás 424-es mozdony próbaútja Budapest és Vác között.
1989 – Feloszlott a KISZ.
1993 – Megjelent a Mosaic webböngésző 1.0 verziója.
1994 – Az ENSZ főtitkárának április 18-i kérésére az Észak-atlanti Tanács újabb döntéseket hozott a légierő alkalmazásáról az ENSZ–erők védelmének céljából Bosznia-Hercegovina teljes területén és az ENSZ által kijelölt védett területeken. (A NATO légicsapásokat hagyott jóvá, amennyiben nem vonják ki a teljes boszniai szerb nehézfegyverzetet április 27-éig Gorazsde 20 km.-es körzetéből. Ezt az időt szabják meg más, az ENSZ által védettnek nyilvánított területekre is, ha azokat nehézfegyverzettel támadják.)