A természet esztétikája 3

Megnyílt Zsila Sándor fotóművész kiállítása az Alföldi Galériában. 

A természet fotózása olyan műfaj, amelyhez ugyan komoly technikai tudásra van szükség, azonban ez még önmagában nem teszi művésszé az alkotót, ahhoz ugyanis az kell, hogy az elkészült alkotás többet adjon, mint amit maga a művész adni képes

– mondta Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja csütörtök este a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában Zsila Sándor fotóművész kiállításának megnyitóján.

A természet esztétikája

Molnár Gyula szegedi természetfotós Zsila Sándor képei kapcsán fogalmazta meg, hogy a természetfotós saját nézőpontján át vezeti képe szemlélőit, felhív a figyelmet a természet védelmének fontosságára.

A természet esztétikája 1

Zsila Sándor elmondta: számára a természet feszes és szép esztétikája adta azt az értéket, amelyet közvetíteni kíván fényképei szemlélőinek, hogy meglássák a körülöttünk lévő világ szépségeit.

 

A természet esztétikája 2

Forrás:

Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont