1

Lezajlott a 2018-as Tusnád Maraton, a mezőny két vásárhelyi indulója, Nagy Viktória és Kis-Jakab Edina is célba ért, mindketten legyűrték a 23 kilométert és a 750 méteres szintkülönbséget is.

Jelesre vizsgáztak a csajok! Nagy Viktória és Kis-Jakab Edina is célba ért a Tusnád Maratonon. Teljesítették a 23 kilométeres távot és leküzdötték a 750 méternyi szintkülönbséget is. A lányokat a célba érést követően, a Szent Anna-tó partján faggattuk a versenyről.

„Azt terveztem, hogy 2,5-3 óra alatt érek be, 2 óra 41 perc lett a vége, amivel én elsőre nagyon-nagyon elégedett vagyok. Fantasztikus volt, az út, a táj, az emberek, a szervezés. Most például itt zenél mögöttem a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, akik három csoportban voltak és a pályán, útközben is lehetett velük találkozni, az erdőben is szólt a zenekar játéka. Fantasztikus élmény most itt lenni az Anna-tó partján. Sokkal nehezebb volt, mint egy félmaraton. A legjobb időeredményen a félmaratonon 1 óra 52 perc, most pedig majd egy órával tovább futottam. A szintkülönbség nagyon komoly volt, hosszúlépések, séta, használtuk a technikát, amit Koromné Sinkó Erikától tanultunk. Az edzésforma, amit csináltunk nagyon hasznos volt és kellett, anélkül nem tudtam volna így megcsinálni” – nyilatkozta Edina.

„Pont 3 óra kellett a táv teljesítéséhez, ez volt a célom is és sikerült. Nagy jó volt. Nem mondom, hogy nem szenvedtem közben, de végig betartva az edző utasításait, egy élményfutás volt. A legnagyobb élmény talán az volt, amikor egy faluban, egy nénike kiállt az út közepére és pacsiztam vele. Nagyon aranyos volt. Meg a csíkszentsimoni zenekar is nagyon jó volt. Nem volt még ilyen versenyem, hogy a célkapuba elsírjam magam, de most potyogtak a könnyeim. Ez most olyan, mintha szerezte volna még egy diplomát” – mondta el Viki.

A szervezőktől meg tudtuk, hogy az idei volt a legnemzetközibb Tusnád Maraton, számos európai országból érkeztek. Franciaországból, Belgiumból, Németországból a Moldovából, Szlovákiából és természetesen Magyarországról is voltak futók. Egy spanyol forgatócsoport is nyomon követte az eseményeket. Ez pedig nem is meglepő, hiszen a Tusnád Maraton évről évre egyre népszerűbb és mind több és több versenyző vesz részt a megmérettetésen.

„Igazán emelkedett hangulatban vagyunk. Mindenki célba ért, már a Szent Anna-tó vízében hűsölnek a futók, igazi tóparti fesztivál hangulat van itt. A futók elégedettek, az idő remek volt, igazi ünnepe volt ez a verseny a futásnak és komoly reklám is a sportnak – tudtuk meg Hadnagy József főszervezőtől.

Forrás: oldalvona.hu