A HFC-fakó az utolsó meccset is behúzta

Nem lett bajnok Vásárhelyen a Tiszasziget. A Bacsa-Vinnai tanítványok lendületes meccsen tartották hazai pályán a három pontot.

A bajnoki cím sorsáról döntött a szombati Hódmezővásárhelyi FC II. – Tiszasziget összecsapás. Az aranyra a Tiszasziget volt esélyes, a Vásárhely számára azonban az esetleges bronzérem miatt volt fontos a mérkőzés. A fiatalok pedig már a mérkőzés előtti napokon is a győzelem mellett tették le a voksukat, meg akarták mutatni, hogy egy újabb bajnokaspiránst is képesek elcsípni, ráadásul akár egy igazán kiélezett helyzetben is.

A találkozó az első percektől kezdve izgalmas volt, a fiúk jó iramot diktáltak, az első gólra viszont 20 percet várni kellett. Kandó kapujában rezgett ekkor a háló, Kántor Máté kapott egy jó beadást Rutai Balázstól, a kapuba tudta pofozni a hosszúra érkező beadást.

A szigetiek viszont bő 10 percig érezhették nyeregben magukat, a hazaiak játékában benne volt a gól, folyamatosan ostrom alatt tartották a vendégeket, a 32. percben Bürgés Balázs egyenlíteni is tudott, egy szöglet után fejelte meg a labdát, kissé ugyan magas ívben hullott alá a játékszer, de áthaladt a gólvonalon.

5 perccel a vége előtt Zámbori Gábor került helyzetbe a vendégek részéről, Kandó Zsombornak kellett nagyot védenie, de megérte. A lefújás előtti minutumokban ugyanis újból Bürgés villant. Egy szabadrúgást követően Bürgés tudott ismét fejelni, a fejes első ránézésre ugyan nem volt tökéletes, a bal kapufáról viszont befelé pattant, a legjobbkor szerzett vezetést a Vásárhely.

A fordulatoknak azonban ekkor sem volt vége, és nem csak a térfél csere miatt. Az 57. percben ikszelt a Tiszasziget. Szarvas József igyekezett elszomorítani egykori társait és újra helyzetbe hozni a jelenlegi társakat. Ez azonban csak 10 percig tartott. Újabb fejes góllal érkezett a HFC, ekkor már Mohácsi Ozmin vette be a háló, egy jobb oldali beadás után előzött meg mindenkit.

Negyed órával a vége előtt pedig eldőlni látszott minden. Egy középre érkező labdára robbant be Gyüre Levente, lecselezte Weszelovszky Gábort és meglőtte a negyediket.

A folytatásban újabb gól már nem esett, a Vásárhely így a centerpályán győzelemmel tudott búcsúzni a hazai közönségtől. A Csongrád ugyan nyert az UTC ellen, így a bronzérem az övék lett, a HFC II. azonban remek szezont és főként kiváló tavaszt futva a negyedik helyen zárt – nem mellesleg a legtöbb gólt is ők szerezték.

Csongrád megyei I. osztály, 30. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Tiszasziget SE 4-2 (2-1)

HFC II: Kandó, Jankelic, Gyüre, Bartyik (Siber J.), Bürgés, Mohácsi (Győrfi), Darida, Bódai (Gyuris), Perpauer (Siber N.), Rau (Bábi), Pálinkó

Edzők: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Vásárhelyi gólszerzők: Bürgés (2), Mohácsi, Gyüre

Nyilatkozat: „Gratulálunk a csapatnak az egész éves teljesítményéhez. Kicsit ugyan csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült érmet szerezni, de azt gondolom, hogy kiváló tavaszt futottunk és nagyon örülünk, hogy ilyen emberekkel dolgozhatunk együtt.”