Vásárhelyen a Magyar Nemzeti Cirkusz

Tíz év kihagyás után újra Hódmezővásárhelyen a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata. A cirkuszművészet legnagyobb elismerésével, az Arany Bohóc-díjjal büszkélkedhető társaság lenyűgöző produkciókkal áll a helyi közönség elé.

Hazánk nem a legrégebbi, de a legnagyobb és a legszínvonalasabb utazó cirkusza a Magyar Nemzeti Cirkusz. 24 évvel ezelőtt Richter József alapította, aki a cirkuszművészet népszerűsítésért tett munkája elismeréséként ma már a Kossuth-díjasok táborát erősíti. Tőle vette át öt éve fia, ifjabb Richter József a társulat vezetését és viszi tovább az elődök elhivatottságát -írja a Vásárhelyi Televízió.

-Hosszabb kihagyás után, 10 év elteltével ismét Hódmezővásárhelyre érkeztünk. Találtunk egy megfelelő területet, ahol ennyi állattal elférünk és reméljük, hogy nagy sikerrel fogunk fellépni – mondta ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

Sok minden történt az elmúlt években a Magyar Nemzeti Cirkusszal. Többek között sikerült a szakma legnagyobb elismerését is begyűjtenie.

-70 fős társulattal érkeztünk, több mint 100 idomított állattal, elefántokkal, oroszlánokkal, zsiráfokkal, zebrákkal, púpos tevékkel. A világ legnagyobb egzotikus állatszáma látható nálunk a porondon. Ami még megkülönböztet bennünket másoktól és amire nagyon büszkék vagyunk, hogy sikerült a cirkuszművészet Oscar-díját, az Arany Bohóc-díjat elnyernünk Monte Carlóban, ami egy hatalmas megtiszteltetés számunkra, nagyon nagy eredménynek tartjuk- tette hozzá ifj. Richter József.

A cirkuszművészet is folyamatosan fejlődik, ám három alappillérre megmaradt: a különleges állatok, a félelmet nem ismerő légtornászok és az elmaradhatatlan bohócok. Mindezek legjava látható majd szombaton és vasárnap, összesen négyszer a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásában Hódmezővásárhelyen.

Forrás: vasarhelyitv.hu