HLKC

Szakmai kudarcok, pénzügyi nehézségek, elcsalogatott tehetségek, belső viszályok. A csapatsportágakat tekintve négy bajnokság – három kiesés. Van-e fény az alagút végén?

Padlót fogott a vásárhelyi sportélet. Sorra kapta a pofonokat, és bár az utolsó csepp erejéig küzdött, tartalékai elfogytak, így 2018 nyarára oda jutottunk, hogy rá kell számolni. Ismerjük persze a sport örök igazságát: innen szép nyerni, és biztosak is vagyunk abban, hogy a helyi klubok fáradhatatlan szereplői nem adják föl, de a helyzet ezzel együtt drámai. Kis leltárt készítettünk, és miközben az elmúlt napokban –  a kétségkívül legnagyobb tömeget megmozgató labdarúgás és a vízilabda példáján keresztül – már elkezdtük az ide vezető okok feltárását, a következő időszakban is folytatjuk a helyzetelemzést. Hogy közösen találjuk meg a kiutat.

Szakmai kudarcok, pénzügyi nehézségek, elcsalogatott tehetségek: a csapatsportágakat tekintve négy bajnokság – három kiesés. Fekete szezont zártak a vásárhelyi együttesek 2017/18-ban. A tünetegyüttes gyakorlatilag azonos a Hódmezővásárhelyi FC-nél (labdarúgás), a Hódmezővásárhelyi VSC-nél (vízilabda), a Vásárhelyi Kosársulinál (kosárlabda) és a Hódmezővásárhelyi LKC-nál (női kézilabda). Valamennyi alakulatnál a gazdasági lehetőségek szabtak és szabnak korlátokat a sportszakmai építkezésnek, nehezítik meg, akár veszélyeztetik a működést, illetve lövik lábon az igazán minőségi utánpótlás-kiválasztást.

Az utánpótlás-nevelés, a tömegesítés, a tehetséggondozás alapjai a TAO-rendszer támogatásán keresztül stabilnak és kiszámíthatónak tekinthetők, ám a vásárhelyi csapatok nehezen tudnak megküzdeni az országos és a regionális riválisok „elszívó hatásával”. A helyi felnőttsport egyértelműen forráshiányos, így nem tudja megtartani legjobbjait, akiket elképesztő anyagi ajánlatokkal bombáz a konkurencia, illetve nem tud igazán minőségi erősítésekkel fejlődni. A feltörekvő kiválóságokat nemcsak pénzügyi okokból nehéz megtartani, de azért is, mert – a fentebb ismertetett körülmények miatt – a magasabb osztályokból érkező komolyabb szakmai kihívások csábítása cáfolhatatlan húzóerőt jelent.

Ördögi kör. Ha nem fejlődnek, sőt, visszaesnek a felnőttegyüttesek, akkor a vásárhelyi tehetségek ugyan utat törnek maguknak, csak éppen máshol. De a felnőttcsapatok még a korábbi szinten sem tudnak megkapaszkodni, ha a riválisok nagyságrendekkel nagyobb büdzséből gazdálkodhatnak. Minél inkább konzerválódik a helyzet, annál több ifjú vásárhelyi reménység „dobbant”, és annál nehezebb lesz aztán a talpra állás, az újraépítkezés.

Rögzítsük a szomorú tényeket: a HFC labdarúgói kiestek az NB III-ból, ősztől a Nemzeti Bajnokság helyett a Csongrád megyei pontvadászatban, a megyei I. osztályban kénytelenek versenyezni. A Vásárhelyi Kosársuli búcsúzott a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjától, miután az alapszakaszban utolsóként zárt, majd a play-offban is csak egy pozíciót tudott javítani – folytatás az alacsonyabban jegyzett Zöld csoportban. A HLKC női kézilabdázói is osztályt váltanak, de nem felfelé: az NB I/B csoport tizenkettedik helyéről az NB II-be vezet az út. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken: a HVSC pólósai az utolsó szalmaszálban megkapaszkodva, utolsó meccsüket megnyerve épp hogy megőrizték tagságukat az OB I/B-ben. Szépségtapasz, még inkább: sovány vigasz.

Mindeközben a város két úszóegyesülete sehová sem vezető „sportpolgárháborút” vív, melynek marakodásaitól hangos a helyi média, de úgy hírlik, a két ökölvívóklub sem éppen egy tálból cseresznyézik.

Erre a mérlegre nem lehetünk büszkék. Csak úgy juthatunk előre, ha mindenki magába néz, és megvizsgálja, mit tehet, mennyivel tehet többet a közös ügyért.

Ha valamikor, akkor itt és most az összefogásnak van az ideje.