TAO-pénz

Lázár János országgyűlési képviselő hathatós közbenjárásának köszönhetően közel 80 milliós támogatáshoz jutott a makói utánpótlás-labdarúgóklub. Több mint 300 helyi gyermek sportolása került biztonságba. Ennyit jelent az összefogás és a támogató cégek megbecsülése. Van kitől tanulni!

Makó város vezetése, a Maros-menti Utánpótlás FC elöljáróinak és a térség országgyűlési képviselőjének összefogása megmentette a nehéz helyzetben lévő makói utánpótlás-futballklubot. Czirbus Gábor, a település alpolgármestere szerdán jelentette be a jó hírt, a MUFC közel 80 millió forintnyi TAO-forrással töltötte fel keretét Lázár János hathatós közbejárására, az Országos Dohányboltellátó Kft. jóvoltából.

Ennek révén garantálnak látszik az egyesület biztonságos működése és több mint 300 helyi focipalánta sportolása a gyönyörű új sportlétesítményben.

Olyan hír ez, melyre Hódmezővásárhely sportszerető közvéleménye, a helyi látvány-sportegyesületek vezetői és a HFC-ben, a HVSC-ben, a Kosársuliban és a HLKC-ban sportoló, nevelkedő mintegy kétezer gyermek és fiatal, illetve a szülők is joggal kapják fel a fejüket. Makó ugyanis követendő példát mutat a TAO-cirkuszban fuldokló Vásárhelynek:

ahol az összefogás az úr, ahol megbecsülik azokat a cégeket, melyek a társasági adójukkal megtisztelik a közösséget, ahol a település, az egyesületek, a szülők és az ifjú sportolók érdekeit helyezik előtérbe az öncélú politikai ambíciók helyett, ott a sport élni tud a magyar polgári kormány által 2011 óta kínált egyedülálló finanszírozási lehetőségekkel.

Jó lenne, ha e tekintetben is mintának tekintené Makót a vásárhelyi városvezetés, hiszen az utóbbi hetek viszályai csak azt bizonyították, a TAO körüli kavarásnak, a Márki-Zay Péter polgármester által kirobbantott korrupciós boszorkányüldözésnek a helyi klubok lesznek az ártatlan áldozatai. A támogató vállalkozásoknak nem érdekük a bizonytalanság, nem kérnek a gyanakvás légköréből.

Ami az előzményeket illeti, Lázár János a június 27-i makói közgyűlés kapcsán beszélt arról, hogy egy vállalkozást sikerült megnyernie jelentős TAO-támogatásra a makói utánpótlás-labdarúgóklub számára. Mindez jól mutatja, hogy az összefogás többre vezet, mint az öncélú politikai vádaskodás és az acsarkodás – olvasható akkori cikkünkben. E tekintetben pedig megyei jogú városunk sajnos bátran példát vehet a hagymavárosról – hívja fel a Promenad.hu folyamatosan a figyelmet. Aggódva és felelősséget érezve a vásárhelyi sportéletért. Megírtuk: míg Hódmezővásárhelyen heves politikai viták övezik a TAO-támogatásokat, addig Makón már kézzelfogható eredményt is hozott a széles körű egyetértés, az összefogás és a megállapodás.

A TAO-körüli balhé felelőtlenségére és a helyi sportéletet fenyegető következményeire mai interjúnkban Havasi Katalin, a vásárhelyi Fidesz elnöke is felhívta a figyelmet. Mint mondta,

„Vásárhelyen ostoba, felelőtlen és káros politikai vita indult, amely során a sportot támogató cégeket és az egyesületeket lényegében korrupcióval vádolták meg, és mindenkit lejárattak, aki eddig a vásárhelyi utánpótlás-nevelés pénzhez juttatásán, a gyerekek sportolóvá vagy egyszerűen csak egészséges felnőtté nevelésén fáradozott.”

Jogosan üzente meg az illetékeseknek, döntéseinknek és a cselekedeteinknek bizony következménye van:

„amíg Vásárhelyen a városvezetésnek a TAO a korrupciót jelenti, és egy újabb lehetőséget a politikai csatára, addig Makón gőzerővel gyűjtik a TAO-pénzeket”.

Ennek ékes bizonyítéka Czirbus Gábor makói alpolgármester friss bejelentése.

„Az egész cirkusszal a polgármester egyvalamit ért el: sikerült elhitetnie, hogy a vásárhelyi TAO-források felhasználása körül korrupció van. Az eredményt Elek Andrásnál (a vásárhelyi kosarasok elnöke – a szerk.) senki nem fogalmazta meg egyértelműbben és világosabban, amikor elmondta: az elmúlt hetekben 45 olyan céget keresett meg, amelyek korábban a Kosársuli rendszeres támogatói voltak. Most mindössze négytől kapott választ, abból három nemet mondott. Ez egy objektív mérőszáma a vásárhelyi a TAO-cirkusznak és egyúttal a polgármesteri teljesítménynek is”

– mutatott rá interjúnkban a probléma gyökerére és a már is mutatkozó súlyos válságjelenségekre Havasi Katalin.

Használ-e vajon az újabb figyelmeztetés?

Borítókép: pixabay.com