Első meccsén első vásárhelyi gólját szerezte Vass András

1-1-es döntetlent játszott a Hódmezővásárhelyi FC az NB III-as bajnokság szezonnyitó mérkőzésén. A vásárhelyi gólt Vass András szerezte – írja az Oldalvonal.

Első HFC-s meccsén, első gólját szerezte a kék-sárgák 21 éves játékosa, Vass András. A Szűcs-tanítványok kifejezetten jó mérkőzést futottak a Rákosmente ellen, annak ellenére is, hogy a találkozó és a szezonkezdés egy ugrás volt az ismeretlenbe. A HFC-s keret alaposan átalakult az előző szezon végéhez képest, ráadásul a csapat többnyire megyeegyes ellenfelekkel szemben tudott gyakorolni, így aztán kérdés volt, hogy a fiatalokkal teletűzdelt, lelkes együttes mire lesz képes.

A dolgot talán tovább nehezítette, hogy hazai meccseit Makón kénytelen játszani a Vásárhely, így a kezdés is ott volt esedékes. Az oroszlánbarlang talán hiányzott, voltak a kék-sárga mezesek közül olyanok is, akik életükben először meccseltek az Erdei Ferenc téri sporttelepen, a csapat mégis hatalmasat küzdött.

A Rákosmente nem igazán tudott mit kezdeni a védelemmel, ráadásul fél óra játék után először Hrabovszki Zoltán szerzett kis híján gólt, majd Vass András és keresztpassz után már meg is tette ezt – a tizenhatoson kívülről vágta a kapuba a játékszert.

„Úgy gondolom, hogy egy jó meccset játszottunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni. A csapat jól működött, igyekeztünk azt csinálni, amit az edzőnk kért. Egy kontra után pedig sikerült betalálnunk az első félidőben. A fordulás után viszont a büntetőt és a kiállítást követően kicsit beszorultunk a kapunk elé. A szurkolóinknak köszönjük szépen a biztatást és hogy elkísértek minket Makóra.” – fogalmazott a gólszerző.

A helyzet valóban nem volt könnyű, az emberelőnyt igyekezett jól kihasználni a Rákosmente, többször veszélyeztettek, hol a felső léc, hol pedig Krnács Richárd védett, több bravúros megoldást is bemutatva tette mindezt.

Az összkép így igazán biztató, ránézésre pedig a vásárhelyi drukkernek van okuk az optimista hozzáállásra.

„A felkészülést remekül végig csinálta mindenki és az első meccsen is igyekeztünk maximumot nyújtani. Nagyon fiatal a csapatunk. Természetesen még van hova fejlődnünk, de ezzel az akarattal és kitartással egy remek őszi szezont futhatunk” – tette hozzá Vass András.

Az apátfalvi illetőségű játékos a helyi labdarúgócsapatban kezdte a pályafutását. Korosztályosként a Maros-menti UFC csapatait is erősítette, majd a Contitech Makónál folytatta a focit. Ezt követően a Méhkerék csapatához igazolt, ahol az NB III-ban és legutóbb a megyei I. osztályban is játszott, utóbbi kiírásban társaival aranyérmes lett. Most a vásárhelyi folytatás mellett döntött.

„Volt több megkeresésem is, de mindenképpen magasabb osztályba szerettem volna lépni. Úgy gondoltam, Vásárhely ideális hely lesz a fejlődésre. A beilleszkedésem is úgy érzem, hogy gyorsan és jól sikerült. Remekül érzem magam a csapattal, itt minden feltétel adott a jó szerepléshez” – zárta gondolatait a vásárhelyiek középpályása.

A HFC NB III-as felnőtt csapata 2018. augusztus 11-én az NB III-as újonc Taksony SE otthonába folytatja a bajnokságot.

Forrás és fotó: oldalvonal.hu