Értékes pontokért szántották a parcellákat Orosházánál

Értékes pontokért szántották a parcellákat Orosházánál

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Székkutasi Regionális Szántóversenyt Orosháza mellett. A 47-es főút 159-es kilométerénél több tucat traktor, traktoros, gazda és érdeklődő gyűlt össze a kijelölt parcelláknál, hogy együtt ünnepeljék az őszi munkák kezdetét is jelentő szántást.
Asia Express Nap lesz a makói fürdőben

Asia Express Nap lesz a makói fürdőben

Szombat délután a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőbe berobog az Asia Express: 15 órától bemutatkoznak a tehetséges bel- és külföldi diákok, de este filmvetítés és K-POP parti is lesz.  
Indul a Művészetek Katedrája

Indul a Művészetek Katedrája

A növendékek és a mestertanárok köszöntésével, majd a nagyközönség számára szervezett Katedra Plusz beszélgetéssel kezdődik az idei Művészetek Katedrája Makón.
Vásárhelyi alkotóművész tárlata Makón

Vásárhelyi alkotóművész tárlata Makón

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum főrestaurátora, Nagy Nándor képzőművész szobrászati és grafikai munkáit bemutató, Tavaszváró című kiállítása augusztus 7-én, kedden 18 órakor nyílik meg Makón, a Glorius Vigadó udvarában.
Székkutasra került az Olvasókörök vándorbotja

Székkutasra került az Olvasókörök vándorbotja

A Sóshalmi Olvasókörtől vette át a Székkutasi Olvasókör az Olvasókörök Országos Szövetségének vándorbotját szombaton a Murgács Kálmán Művelődési Házban, Székkutason. A hétvégén ez alkalomból több olvasókör is érkezett a településre – írja a radio7.hu.
Felújítás miatt vasúti átjárókat zárnak le

Felújítás miatt vasúti átjárókat zárnak le

Vasúti átjárókat újítanak fel Szegeden a rendező-pályaudvaron, valamint a Szeged-Rókus állomáson, a munkák miatt a közúton közlekedőknek korlátozásokra kell számítaniuk - közölte a Mávinform.
Megint erős forgalomra kell számítani a megyei határátkelőkön

Megint erős forgalomra kell számítani a megyei határátkelőkön

Az előző hetekhez hasonlóan, július utolsó hétvégéjén is erős forgalomra kell számítani a Csongrád megyei határátkelőhelyeken. A következő napokban torlódás alakulhat ki Röszkén és Csanádpalotán is, de már nemcsak a kilépő oldalon lehet várakozás, a belépők is egyre többen lesznek.
Lázár János: Építő ember vagyok 9

Lázár János: Építő ember vagyok

Hatalmi politizálás zajlik a Hódmezővásárhelyen, ahol a város jövője másodlagos kérdéssé vált – mondta el lapunknak Lázár János. Az országgyűlési képviselő szerint a választókerület legtöbb települése megértette: csak az összefogás visz előre.