A Soá áldozatairól a szegedi piarista gimnáziumban 2

A Soá áldozatairól a szegedi piarista gimnáziumban

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai számára tartott rendhagyó történelemórát Magyarok, zsidók, magyar zsidók címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kedden Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője.

Soha nem szabadott volna megtörténnie!

A roma holokauszt áldozataira emlékezett szerdán Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi Önkormányzata és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Római Katolikus temető Roma Holokauszt emlékművénél. A megemlékezésen beszédet mondott Mátray Attila, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Cseri Tamás önkormányzati képviselő.

Makói kis élet menete – Galéria!

Rövid sétát tettek szerda délután Makón azok, akik a zsidó holokauszt áldozataira emlékeztek. A kis élet menete a zsinagógától indult, majd a mártírhalált halt főrabbi, dr. Kecskeméti Ármin emléktábláját érintve az Csanád vezér téri emlékjelnél ért véget. A résztvevők itt helyezték a tisztelet mécseseit, kavicsait.

A fájdalmas emlékezés kavicsai

A virág mulandó, a kő örök, így az utóbbival fejezik ki a tiszteletüket a zsidók az elhunytaik előtt. A holokauszt makói áldozataira emlékeztek meg szerdán a városban, a zsinagóga udvarán álló táblához egy-egy kavicsot helyeztek el az emlékezők.

A Miniszterelnökség is emlékezik

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából a Miniszterelnökség kegyelettel emlékezik a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatra.

„Ezt soha nem szabad elfelejteni!”

Pénteken, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján általános iskolásoknak szerveztek versenyt Hódmezővásárhelyen, a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen. 

A Hajnali lázzal emlékeztek

A makói önkormányzat évről évre egy, a témához kapcsolódó film levetítésével is megemlékezik a Holokauszt áldozatairól. Pénteken a Hagymaházban a Hajnali láz címűt nézték meg az általános iskola nyolcadikosai, illetve a középiskolások.

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek

A roma holokauszt áldozataira emlékezett kedd délelőtt Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi Önkormányzata a Római katolikus temető Roma Holokauszt emlékművénél. A megemlékezésen beszédet mondott Mátray Attila, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Cseri Tamás önkormányzati képviselő.

Tényleg szabad a Sabbathsong

Elmondásuk szerint örömzenét játszanak, s aki meghallgatja, tényleg ezt gondolja - ez a Sabbathsong. A 18 esztendeje alakult és elsősorban klezmert játszó társulat vasárnap este a makói Hagymaházban mutatkozott be az önkormányzat által szervezett holokauszt emlékhét zárásaként.

Séta a zsidó történelemben

A múltba sétálhattak vissza azok, akik vasárnap részt vettek az egykori makói zsidó városrészben szervezett túrán. Olyan érdekességekkel találkozhattak a résztvevők, amik mellett lehet, hogy naponta elmennek és fel sem tűnik, hogy ott van.

Akik sohasem térhettek haza

Több mint 1200 makói zsidó sohasem térhetett haza a koncentrációs táborokból. Előttük hajtottak fejet pénteken, elsőként megkoszorúzták dr. Kecskeméti Ármin egykori főrabbi emléktábláját, majd a Csanád vezér téri emlékműhöz vittek egy-egy követ az ünnepség résztvevői.

Hozz egy követ!…

Április 16-a a Holokauszt magyarországi emléknapja, ebből az alkalommal pénteken Makón is megemlékeznek a város elhurcolt és meggyilkolt zsidó áldozatairól. A zsinagóga udvarán lévő emlékparkba egy-egy követ, illetve mécsest vihetnek egészen kora estig azok, akik le akarják róni kegyeletüket az elhunytak előtt.

Hogy soha ne ismétlődhessen meg…

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához közeledve, filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezett a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégium, amely rendezvényen a rendező, Varga Árpád Zsolt, valamint dokumentumfilmje egyik szereplője, a szemtanú, Előd Erika is. 

A Saul fiát vetítették az emléknapon

A holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én a Saul fia című filmet vetítették le a makói Hagymaházban. Két előadást is tartottak, melyekre a város általános iskoláinak felső tagozatosait, valamint a középiskolásokat hívta meg az önkormányzat.

Ma van a holokauszt áldozatainak emléknapja

Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 71. évfordulóján több megemlékezést tartanak a fővárosban.